Temetése június 4-én, pénteken délután 3 órakor lesz szülőfalujában, Győrújbaráton.
Fehér János több évtizedes kutató tevékenysége során a pusztító szabadgyökök lekötésével foglalkozott, a szabadgyök-elmélet ismert képviselőjének számított. Tudományos munkássága eredményeként a világon elsőként ő és kutatócsoportja tudta dokumentálhatóan kimutatni a korai szifiliszes hepatitisz kórokozóját élő emberi májszövetben. A professzor igazgatta a Semmelweis Egyetem II-es számú Belgyógyászati Klinikáját, és nyugdíjasként is gyógyított az intézményben. A betegeket még halála napján, múlt pénteken is fogadta. Sokoldalú tevékenységéhez tartozott az Orvosi Hetilap főszerkesztői teendőinek ellátása is. Mindvégig szoros kapcsolatot tartott fenn szülőfalujával, amely díszpolgárává választotta.
A hivatásának, a szakmájának messze földön megbecsült szakembere Ő, aki számára a gyógyítás maga volt az élete, aki számára az élet volt a mások gyógyításának mindennapos színtere. Amikor a Napidoktor szakértői csapata szerveződött, az elsők között csatlakozott hozzánk. Hogy még több emberhez juthassanak el gyógyító üzenetei, hogy még többen ismerhessék meg nagy tudású gondolatait.
Az idei nagy májkonferenciáról - melynek fő szervezője és szakmai atyja volt - személyesen tudósította a Napidoktor olvasóit. Alig telt el hét, hogy ne váltottunk volna szót. Személyesen, de többnyire e-mailon. Nagyon hitt az internet kommunikációs erejében.
Egyszer megszámoltuk - próbáltuk megbecsülni -, hogy hány beteggel, gyógyulni vágyóval lehetett kapcsolata az élete során. Úgy tízezerig jutottunk. Ma, naponta olvassák legalább ennyien az üzeneteit, tanácsait, humánus gondolatait - csak a Napidoktor oldalain, és jutnak hozzá, kitörölhetlenül és megmásíthatatlanul, egy nagy orvos, egy igazi gyógyító soha nem felejthető üzeneteihez. A lelkünkben, a szívünkben őrizzük tiszteletre méltó emlékét.
A Napidoktornak örök szakértője marad. Tisztelt Professzor Úr! Nyugodjon békében!
G. Németh György főszerkesztő,
a Napidoktor szerkesztősége és munkatársai nevében



